2022. október 11., kedd

A mi közösségünk

A mi közösségünk, a Sorsfonó Társulat utoljára 2021. október 8-án állt színpadon, a Mentőöv - Történetesen című előadásával. Célunk volt a trauma feldolgozás segítése a Békéscsabai kórházi egészségügyi dolgozóknak covid idején elszenvedett lelki terhektől.

Ennek az előadásnak az egyik meghatározó szereplője volt Hocz György a “Mi Gyurink”.

Mélyen érezte és érzékelte az emberi lélek finom rezdüléseit, őszintén tudott a lelki problémával küzdő embertársai felé fordulni. Játszott és játszottunk vele a playback színpadán, ahol a lényeget mondva, alázattal a másikra figyelve adta vissza mások legbelsőbb érzéseit. Értéket teremtett és közvetített egyfolytában.

Akkor még nem tudtuk, hogy utoljára játszunk együtt. Nem tudtuk, hogy alig egy hónap múlva a covid áldozataként a “Mi Gyurinkat” fogjuk temetni.

2021. november 1. óta nélküle működik tovább a mi közösségünk.

Szavakkal nem lehet kifejezni mekkora űrt hagyott maga után a társulat életében. Egy év kellett hozzá, hogy a Sorsfonó Társulat újra színpadra tudjon állni.

Épp a gyászév letelte után, az élet felkínálta nekünk a lehetőséget, hogy a “Mi Gyurink” szülőfalujában, Telekgerendáson álljunk először színpadra október 10-én. És hiszünk benne, Gyuri is velünk volt, az égből segített bennünket.

Az előadásunk címe “A mi közösségünk”, a társulatunk tagjaiban is sok érzelmet, emléket idézett. Izgatottan és örömmel készültünk az előadásra.



Tudtuk, hogy Telekgerendáson nagyon sokféle aktív közösség működik. Őket hívtuk meg nekik játszottunk tegnap este.

Sokféle közösséget képviseltek: az idősek, az evangélikus hívők, a kézművesek, a főzni szeretők, és még sorolhatnánk hosszan.

Először néhány hangulatot osztottak meg a résztvevők arról, hogy mit jelent nekik a közösség:

Biztonságot, összetartozást, támaszt, barátságot, szeretetet, erőt.


Aztán meghallgattunk történeteket:

Arról, hogyan lett a kislányból profi fényképész, akinek hivatása és hobbija a fényképezés.



A kutyaszerető társadalmat képviselte az idős hölgy, akinek kutya, mint családtag. Gyermekei felnőttek, unokái is messzi vannak és most a kutyája jelenti és visszhangozza a családot.

Egy ifjú sokféle színes csoporthoz tartozik, arról mesélt, hogy mit jelent neki énekelni, gitározni festeni, melyet a sokhangú kórus idézett meg.




A következő történet a flow élményről szólt. Ő vezet egy művészetterápiás festő csoportot és kórusban is énekel. Megosztotta velünk egy festés kapcsán keletkezett élményét. 


Kovács Misi zenész


Az evangélikus gyülekezet egyik fő segítője beszélt a közösségi élményeiről.

Elsőként felidézte a közelmúltban lezajlott töltöttkáposzta főző verseny örömeit, ahol a háromfős csapat, amiben részt vett első helyezett lett.

A másik nagyon fontos közösség számára az evangélikus gyülekezet ebből hallottunk erről hallottunk tőle megindító történetet.

Jelenet segítségével bontottuk ki a történetet.







Végül tablóval zártunk, megjelenítve a játszók számára maradandó képeket.

Társulatunk igényes színvonalas előadás keretében keltette életre a mesélők érzéseit, legbelsőbb lelki rezdüléseit.

A közel másfél órás előadás után elégedetten és sok-sok élménnyel gazdagodva távozott a közönség.

Társulatunk tagjai pedig jogosan élték meg az alkotás örömét, azt hiszem ez a tegnapi este nekünk is valódi flow volt.

Köszönjük a történeteket!



Írta: Galambosné Varjú Blanka játékmester, társulatvezető











2021. szeptember 17., péntek

Playback-színházi előadás lesz a covid miatti traumák feldolgozásának segítésére ()

 Behír - Csabai Mérleg

2021. szeptember 11. 12:13 | Mikóczy Erika cikke:



A Sorsfonó Önismereti Egyesület Sorsfonó Társulata playback-színházi előadást szervez, amelynek témája a covid miatt átélt lelki traumák, feszültségek feldolgozásának a segítése.

Az előadásra – amely október 8-án, pénteken 18 órától a Csabagyöngye Ram-Rom termében lesz – főként a kórházban, az egészségügyben dolgozókat várják, de szívesen látnak bárkit, akit ez a téma valamilyen módon megszólít. Az előadásról a társulat két tagját, két segítő szakembert, Galambosné Varjú Blankát és Baji Annát kérdeztük.

– Egyesületünk támogatást nyert a kulturális, köznevelési és érdekegyeztetési bizottság közművelődési és művészeti pályázatán, ennek segítségével valósulhat meg ez az ingyenes program. Tisztában vagyunk azzal, hogy amit adhatunk egy kis egyesületként, az csak egy csepp a nagy egészben, de bízunk benne, hogy az előadáson az emberekben elindulhatnak olyan folyamatok, amelyek a segítségükre lesznek – fogalmazott Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember, családterapeuta, pszichodráma vezető, vagy ahogy ő egész egyszerűen beszél magáról: segítő.


A sűrítve visszatükrözött érzések segíthetnek a feldolgozásban

A playback egy olyan színházi forma, ahol a nézők érzései elevenednek meg a színészek (többnyire segítő szakemberek) visszajátszásának segítségével. Itt nincs előre megírt darab, az előadáson a nézők által elmondott érzéseket, személyes történeteket jelenítik meg a játszók, rögtönzött formában.

– Amikor a rögtönző színészek visszatükrözik, különböző technikákkal sűrítve megmutatják a mesélőknek a megélt érzéseiket, az segíthet az érintetteknek, a közönségnek, és persze a játszóknak is a feldolgozásban. Többször volt olyan tapasztalatunk a társulattal, hogy valakinek az életében éppen egy-egy ilyen előadás hozott komoly fordulópontot, mert kívülről ráláthatott a valódi problémájára. Voltak, aki rájöttek, hogy jobban megviselték őket bizonyos történések, mint ahogy azt megengedték maguknak megélni; és elindultak, hogy szakmai segítséggel feldolgozzák a valódi problémáikat – jegyezte meg Galambosné Varjú Blanka.


Felszínre hozzák az érzéseket

A szakember – aki tavasszal volt koronavírusos – hozzátette: a járvány mindannyiunk életében új, éppen ezért a társulati tagok az utóbbi időben sokat foglalkoztak azzal, hogy az ezzel kapcsolatban megélt érzéseiket feldolgozzák.

A Magyar Pszichiátrai Társaság úgy fogalmazott, hogy „pszichés robbanás” várható. Azok a terhek, amelyeket a járvány során átéltünk, ott dolgoznak bennünk, és ha nem foglalkozunk velük, akár komoly gondot is okozhatnak. A Sorsfonó Társulat abban igyekszik segíteni, hogy a közönség soraiban ülők felszínre hozzák azokat az érzéseiket, amelyekkel dolguk van.


„Nehéz a járvány alatt megéltekről beszélni”

Baji Anna, aki többszörösen is érintett – a társulat tagja, az egyesület vezetőségi tagja, a csabai kórház krónikus belgyógyászati osztályán dolgozik mentálhigiénés diplomás ápolóként, emellett megfertőződött és súlyos tünetei voltak – kiemelte, nagyon nehéz megfogalmazni azokat az érzéseket (a bizonytalanságot, fájdalmat, félelmet, keserűséget, hiányt stb.), amelyeket a járvány előidézett.

– A playback-színházi előadásban egyebek mellett az is jó, hogy ez elején egy-egy érzést fogalmaz meg egy-egy néző, akár a pillanatnyi állapotával, akár a témával kapcsolatban. Ezt az érzést a társulat visszatükrözi. Sokszor ez idéz fel másokban egy olyan történetet, amelyet aztán ők osztanak meg a társulattal és a közönséggel, ennek eljátszása pedig újabb történeteket indít el. Így épül egymásra az előadás, így segítjük egymásnak megfogalmazni az érzéseinket, aki pedig viszontláthatja a történetét a színpadon, nagyobb rálátást kap, és valamelyest leteszi a problémáját – fejtette ki Baji Anna.

Mint azt a szakember megfogalmazta: az emberekből kikívánkozik, hogy megosszák valakivel a járvány alatt átélteket, és legalább egy kicsit megkönnyebbüljenek. Annyi bizonytalanságot, annyi fájdalmat hozott az elmúlt másfél év, amit nagyon nehéz cipelni!

„Aki megosztja az érzéseit, biztosan nyertesként fog távozni az előadásról”

Baji Anna kiemelte, hogy aki elmegy a Sorsfonó Társulat előadására és meg meri osztani a járványidőszakkal kapcsolatos érzéseit, az biztosan nyertesként fog távozni az előadásról.

– A saját bőrömön is érzem, hogy a járványidőszak alatt sok minden az egészségügyi dolgozókban rekedt. Vagy azért, mert teljes erejükből arra fókuszáltak, hogy a betegágynál maximálisan helytálljanak nehezített körülmények között is, vagy azért, mert mindeközben féltették a családjukat, vagy azért, mert veszteségeket éltek át. Vannak, akik azt mondják, az egészségügyi dolgozók hozzászoknak ahhoz, hogy bizony vannak, akiket nem lehet meggyógyítani. Én úgy érzem, hogy ezt nem lehet megszokni! Amikor szinte a kezünk között hal meg valaki a járvány szövődményeként, az megérint bennünket, pláne mély nyomot hagy, ha fiatal beteget veszítünk el – jegyezte meg a szakember.

Baji Anna hozzátette: a járvány negyedik hullámának küszöbén sokan még az első három hullám mentális hatásait sem dolgozták fel. Több a pánikbeteg, több a depressziós ember napjainkban, fontos, hogy ők mielőbb szakembertől kérjenek segítséget. Megjegyezte, érdemes elmenni az előadásra, hisz talán éppen ott fogalmazódik meg valakiben, hogy milyen elrejtett lelki sebeivel kell mielőbb foglalkoznia.

2019. november 9., szombat

Itthon otthon


Playback színházi előadás a közelgő adventi időszakban. Neked mit jelent az otthon? Itthon vagy-e, itthon vannak-e szeretteid? Hol érzed magad otthon? Érzéseket, hangulatokat, történeteket várunk, amit visszajátszunk.

Játszók:
Hocz György, Piskolty Tiborné, Varjú Blanka, Pataki Kitti, Puskás Nárcisz, Kovács Margit, Kiss Jázmin

Játékmester, művészeti vezető: Novák Magdolna


2018. november 24., szombat

Szülőház, hagyomány

Hogyan áramlanak a szülői házból hozott hagyományok, szokások, rítusok jelenlegi családunkban: Mit, miért, hogyan mentünk tovább? Miről akarunk, miről kell lemondani? Kit látogatunk meg? Kinek írunk képeslapot? Írunk képeslapot? Milyen rítusokat alakítottatok ki közösen a pároddal? Várjuk kapcsolódó érzéseidet, hangulataidat, történetedet.



2018. október 30., kedd

Áramlás

Játékmesteri koncepciómat idén az áramlás élményre fűzöm fel. Áramlásban önmagunkkal talpunktól a fejbúbonkig (a gyökér csakrától a korona csakráig), a színpadon egymással, a közönséggel. Áramlásban a generációk között, a gyökértől a koronáig (őseinktől a utódainkig). Áramlásban a teljességgel. A tegnapi tréning egyik mandalája volt ennek a sorozatnak. Az áramlás élményre hangolódva melegítettük be testünket, hangunkat.


A different type of Art


Az otthonérzésbe való belemerülést követő megérkezés hangulatát adtuk vissza M-nak (paletta). Majd K. -aki oly nehezen hagyta abba az olvasást, mielőtt csatlakozott a várva várt találkozásunkhoz-,  történetével hintáztunk a családi otthon és a vágyott szerelem-otthon libikókáján (kórus). R. fájdalmát osztotta meg velünk a otthon, család, barátok hiányérzetével kapcsolatosan (jelenet), melynek visszajátszását követően bevállalta: rendet rak az életében. Végül Gy. osztotta meg felelősségteljes tulajdonossá válásának történetét (sorozat).

A different type of Art


Így áramlott az otthonosság keresésétől a felelősség vállalásáig a playback lejátszásunk. Hullámot  terelve saját személyes életünk, élményeink szabadságában. Az áramlás (flow) érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyet hagyunk, hogy megtörténjen. A playback színházban a mesélők szabadon követik egymást, a mesélő érzéseire hagyatkozva választja ki a szereplőket. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét valamennyi résztvevőnek. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Megtanulni szeretni a jelent, igent mondanit rá, bármi legyen is az, és értékelni az élet szépségét, bárhol is vagyunk. A playback színházban igent mondani a szerepre, igent mondani a szituációra alap elvárás magunktól, egymástól.


A different type of Art

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus ezt írta:

„Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányba. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson."

Sokan azért veszítik el szabadságukat, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A különböző foglalkozásokat kutatva Csíkszentmihályi felfedezte, hogy amikor az emberek optimális vagy csúcsteljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a gondokról. Megjegyzi, hogy ezt a flow-t sokan félreértelmezik egyfajta transzállapotként, és a passzív szabadidős tevékenységeknél is keresik. „A legtöbben annyira várják, hogy otthon lehessenek és lazítsanak. Aztán hazaérnek, és nem tudják, mit csináljanak. Nincs előttük nehézség, ezért a TV előtt ülnek és depressziósak”.



Köszönjük, mi jól vagyunk s megkönnyebbülten, pozitívan fogalmazva könnyedén.





2018. június 30., szombat

Színész alapismereti tréning


"Bíráskodás nélkül szolgálatba adom a testemet, lelkemet, emlékezetemet a szerepnek" "Az ítélkezés hátráltatja a megértésemet, amivel elzárom a szerephez vezető utat" "Megengedem magamnak, hogy átmenjek a szerepbe" (Galambos Edit)




Edit tréningje megerősített abban, hogy a mozgásos bemelegítés nekem nagyon fontos. Ahogyan az is nagyon fontos számomra, hogy mindenki, aki részt vesz egy előadáson, legyen szó színészről, zenészről, játékmesterről részt vegyen a bemelegítéseken, hiszen együtt kell játszanunk ….. Jó volt a tréningről beszélni a mai találkozáson, mert eszembe juttattátok azokat a gyakorlatokat amikben jól éreztem magam és a hétköznapokban is tudok hasznosítani. Kolarovszki Timi



Az Edittel való tréningen kellemesen elfáradtam. Tehát ez azt jelenti, hogy duplán megéreztem a bemelegítést. Így sok volt egy kicsit. Szükség van viszont a ráhangolódásra minden síkon. Pataki Kitti


Edit tréningjét nagyon-nagyon élveztem. Számomra sok megértést hozott. Nekem fontos, hogy értsem mit miért csinálunk. A labdás játék kifejezetten tetszett, mert megértettem belőle mennyire fontos a kommunikáció módja, hogy az üzenet meg is érkezzen ahhoz, akinek szánom. A hétköznapi életemben is jól hasznosítom. Szeretném ha még lenne ilyen, ha Edit vállalja, mert biztosan sokat tanulnánk tőle. Hajdú Ági




Edit tréningje nagyon hasznos volt a számomra, sokat tanultam belőle, megértettem dolgokat, amit eddig esetleg csak éreztem, de nem tudatosult bennem.
Remélem lesz még alkalmunk tanulni tőle!
Nagyon jó ötlet szerintem is, ha továbbképzéseken vehetünk részt szakemberek vezetésével, jó lenne tőlük sokat tanulni. Kovács Manyi




Az Edit-féle tréning számomra is utóbbi éveim talán legjobbja volt, nem is ragoznám tovább. Szikora Misi



Ragyogóan éreztem magam ezen a tréningen. A mozgással, hanggal történő bemelegítés különféle játékos és tanulságos megoldásai magával ragadtak. Olyan megtapasztalásokban volt részem, amivel egyértelművé vált egyes gyakorlatoknak a működése. Az is igaz, hogy egy kis csapatépítő hatása is volt ennek a felejthetetlen tréningnek, ami igazán jókor jött.
Hálás vagyok, hogy ezen részt vehettem és reménykedek, hogy lesz még részünk további tréningeken együtt lenni Galambos Edittel!



2018. január 31., szerda

Magunkról, a playback színházhoz fűződő viszonyunkról



Galambosné Varjú Blanka

Számomra a playback feltöltődést jelent, saját és mások érzéseinek felismerését, megélését, visszatükrözését a playback ezerarcú eszköztárával. Pillangóként szárnyalva

megismerni és megélni mélységek és magasságok mámorát, ebben útitársként hitelesen jelen lenni önmagam és mások számára egyaránt.

Jelenti egy számomra fontos közösséghez tartozást, ahol hitelesen meg merem mutatni magam.

Jelenti a felelősséget a társaim, a közönség és önmagam iránt.




Komáromi Zoltán

Mit is jelent számomra a társulat? Egy intellektuális és szabad kikapcsolódást. Mivel minden nap szerepelnem kell, azért azt nem mindig hiányolom. De a pezsgés és a pörgős pillanatok hiányoznak.

2018-ban szeretnék rendszeresen járni a társulati eseményekre. Szeretnék zenészként is működni. Sokkal jobban szeretem a non-verbális játékot, vagy az egy-egy szót tartalmazó kiszólásokat. A színpadon van hangom, mert egész nap gyakorlom :) .



Kolarovszki Tímea

Számomra a playback a feltöltődésről, a játszani tanulásról, önbizalom fejlesztésről, a mások elé kiállás képességének megtanulásáról szól. Jelenleg a legnagyobb hangsúly a feltöltődésen van. Mivel per pillanat ezt nem tudom megélni, számomra a cél 2018-ban a feltöltődés ismételt elérése lesz.




Pataki Kitti

Számomra mit jelent a playback? Egy olyan világ, ahol egy különleges csatornát használva fejezhetem ki magam. Képes tanítani az érzelmek felismeresében, kimutatásában. Önfejlesztésem színtere. A Társulat számomra egy biztonságos közeg, ahol kibonthatom a szárnyaim. Adok-kapok, oszthatok-sokszorozhatok. Úgy működünk mint egy család. Más-más síkon életszakaszban, de imádunk játszani, szabadnak lenni, megvalósítani, fejleszteni.

Nagyon szívesen kipróbálok minden szerepet, ami az életünkben szükséges.

A játékot, illetve szeretném fejleszteni magam, szeretnék biztonságosan kapcsolódni, kevesebbet beszélni a színpadon.




Hajdú Ágnes

Számomra a playback azt hozta, hogy ki merek állni emberek elé. Nekem ez óriási parám volt egész életemben. Már nem félek, mert itt tanultam meg, hogy nincsen olyan, hogy elrontottam, csak másképpen csináltam. Megtanultam játszani, nem agyalni, kicsit elengedni magamat. Így nekem nincsenek különösebben magasztos céljaim a playback-kel, egyszerűen szeretném magamat jól érezni veletek. És itt nagyon hangsúlyos, a VELETEK.




Novák Magdolna

A playback nekem azt jelenti: megmutatni, a láthatatlant, megszólaltatni a ki nem mondhatót. A hétköznapi történeteket a művészet színpadára emelni, a hétköznapiságot hősiségként megélni. A bonyolultat egyszerűsíteni, a lényeget kiszűrni, fókuszálni a belső aranyrögre, az istenire magamban és a mesélőben. Szolgálni a mesélőt, a közönséget. Kibontakoztatni a társulatot.

Ehhez a Sorsfonó Társulattal együtt gondolkodni, együttműködni, egy technikai eszközkészlettel dolgozni, bizalommal lenni egymáshoz.

A távolabbi jövőben csak játékmesterkedni szeretnék az előadáson. És keresem a lehetőséget, ahol színészként kibontakozhatok. Szeretek játszani, játszva tanulni, tanulni magamat, tanítani másokat. Végtére is én egy ÓvóNő vagyok.




Mikóczy Erika

A társulat egy olyan közösséget jelent számomra, ahova jó tartozni, amelynek tagjaival jó együtt gondolkodni, együtt fejlődni, együtt játszani, és közösen, dióhéjba sűrítve a láthatót és a láthatatlant, jó tükröt tartani mások számára. Szívesen játszom a középiskolás korosztállyal is, különösen fiatalos látásmódjuk segít, hogy ne legyen “avítt” a tükröm. Jó ötletnek tartom a tematikus előadásokat is, ahhoz talán jobban tud kapcsolódni egy külső szemlélődő.




Kovács Manyi

Hogy mit is jelent számomra a playback? Felismerni a bennem feszülő végleteket, azt, hogy én egy visszafogott ember vagyok, nem szeretek szerepelni, pláne beszélni közönség előtt,... de, talán mégis? Él bennem a vágy, hogy megtudjam, felismerjem mi van ott legbelül, és meg is mutassam a magam és mások számára is, a playback egy ragyogó teret biztosít erre.

Meg arra,hogy másokra figyeljek, azonosuljak problémáikkal, saját lelkemen keresztül megszűrjem azokat, felismerjem megfogalmazzam az érzelmeket, és így segítőjük lehetek nekik is.

Egész életünkben kötelességünk fejlődni, magunkba szívni, és értékesíteni a tudást. Itt lehetőségünk van az együtt fejlődésre, együtt gondolkodásra, ami szintén nagy kincsnek számít.



Szikora Misi

1. Hogyan szerződsz magaddal most, mint társulati tag?

Egyszerű szerződést kötök: amikor nem ütközik egyéb dolgaimmal részt veszek a társulat életében.




2. Mit szeretnél 2018-ban a playback színházzal, Sorsfonó Társulattal? Mire van igényed?

Szintén egyszerű vagyok e téren is: nem mernék komoly igényekkel előállni, hiszen akkor többet illene beletennem az ügybe. Amit egyébként nem tervezek, így megfelelő ez a beadás-kivétel arány.




Piskolty Marcsi

1. Mit jelent számomra a Társulat?

Maga a Társulat számomra igazi befogadó, megtartó, inspiráló és fejlesztő közösség. Szívesen és örömmel dolgozom a Társulatunkkal, mely az Egyesületünk magvát, a színvonalas működés szakmai stábját jelenti.




2. Mit szeretnék 2018-ban?

Felelősség teljes feladat vállalást és rendszeres részvételt a Sorsfonó Önismereti Egyesület munkájában, lehetőséget, hogy folyamatosan képezni tudjam magam a playback színházi ismeretek, eszközök terén és mindezt gyakorolhassam a Sorsfonó Társulat tagjaként a többi társulati taggal együtt. Részt kívánok venni a havi Sorsfonó Műhely programjain, a havi Társulati tréningeken, a negyedéves közönséget vonzó fellépéseken - akár színész, akár zenész, akár háziasszony szerepben.




Baji Anna

Számomra a Sorsfonó Társulat:
  • könnyed játékosság színhelye
  • felelősségteljes küldetés
  • komoly, mély érzések birodalma
  • befogadó és megtartó közeg
  • önismeretet és fejlődést nyújtó lehetőség
  • magunk és mások számára lehetőség szórakozásra, kikapcsolódásra, élmények, érzések újra értelmezésére, átkeretezésére
  • segítség nyújtási lehetőség önmagunknak és másoknak
  • tükör a nézőnek, mesélőnek és persze a tagoknak




Sorsfonó Társulat 2018. január 29.